Gyermekfogászat

A család legkisebb tagjai is megérdemlik a legnagyobb gondoskodást. Sok olyan helyzet adódhat, amikor szükségetek lesz egy kedves, türelmes fogorvosra - épp ezért érdemes már egészen pici korban elkezdeni a barátkozást a fogászattal. Így a későbbi találkozások is természetesek és stresszmentesek lehetnek!

Bizalommal, szeretettel

Gyermekfogászat

A legfontosabb küldetésünk a gyermekfogászatban, hogy elnyerjük apró pácienseink bizalmát, és elérjük, hogy szeretettel gondoljanak ránk ha el kell jönniük egy ellenőrzésre vagy kezelésre. Érezniük kell, hogy jó kezekben vannak. Emellett nagyon fontos, hogy az ő nyelvükön adjuk át az üzenetet, hogy a fogmosás a napi rutinjuk rész kell legyen, ha törik, ha szakad. Az igényt próbáljuk bennük felébreszteni arra, hogy tisztán tartsák a fogaikat. És nem utolsó sorban mindent megteszünk, hogy a maradó fogakat megőrizzük ép állapotukban.

A kezeléseket attól függően kezdjük, hogy milyen fogászati előélettel jön a gyerkőc:

  • Aki még soha nem járt fogorvosnál annak első alkalommal mindig egy rendelőhöz szoktatást javasolunk. Ekkor megismerkedik a fogorvossal, a bájos asszisztensekkel, a környezettel, a fogászati "liftes" székkel. Megmutatjuk milyen eszközök kerülhetnek majd a szájába, kipróbáljuk a nyálszívót, a kezébe adjuk, megnézheti magát a kis tükrünkben, megmutatjuk a vizipisztolyunkat, ami levegőt is tud fújni, meghallgatjuk az eszközök hangját, és láthatja, hogy vizet fújva világítani is tudnak. Elmondjuk, hogy várhatóan legközelebb mit fogunk csinálni és miket használunk majd.
  • Akinek már volt korábban fogorvosi kezelése, vagy elég együttműködő és “bevállalós”, annak természetesen már első alkalommal elkezdjük a szükséges kezeléseket. Ha pedig azonnali beavatkozást igénylő panasszal érkeztek, akkor megpróbáljuk enyhíteni a fájdalmat és kezelni amit csak lehet, de rossz élményt senkinek sem szeretnénk okozni.

/A “rendelőhöz szoktatási program” igény esetén természetesen felnőtt, illetve örök gyermek pácienseink számára is elérhető, de kérjük ezt az igényedet előre jelezd! 😉/

Ha szeretnél időpntot egyeztetni, vagy kérdésed lenne, keress minket alábbi elérhetőségeinken!

+36 70 584 8669 hello@riverdent.hu

Tippek amikkel otthon segíthettek, hogy a gyermekek még ügyesebbek legyenek a fogorvosi rendelőben:

Gyermekfogászat
  • Fogmosás közben játsszatok szobor játékot. Tehát minél tovább társa mozdulatlanul nyitva a száját. Ezt a szuper képességet észre szoktuk venni és nagy-nagy dicséret jár érte! A kezelések alatt forgó eszközökkel is be kell nyúlni ezekbe az apró kis szájacskákba, ami egy izgő-mozgó gyerkőcnél veszélyes is lehet.
  • Bíztasd, hogy majd bármit elmondhat nekünk amit szeretne, mert figyelni fogunk rá! Nagyon fontos, hogy merjen kommunikálni, jelezni. Mi is mindent mondunk menet közben, hogy mire számíthat, így nem lesz semmi meglepetés.

Van pár tanácsunk arra is, hogy mit kellene elkerülni mielőtt meglátogattok bennünket:

  • Ne ijesztgessük a gyermekeket azzal, hogy fájni fog! És lehetőleg ne meséljünk neki régi (rém)történetek a saját gyermekkorunk fogászati tapasztalatairól. Sok mindenre igaz, hogy régen jobb volt… de a fogászatra pont nem. 😉
  • Ha neked negatív élmények társulnak a fogászathoz és félelmeid vannak emiatt, akkor ezeket próbáld nem átadni a gyermeknek, hogy ő előítéletek és félelmek nélkül tapasztalhassa meg azt, hogy mennyire másról szól manapság a gyermekfogászat.

A fogmosás gyermekkorban csapatmunka

Gyermekfogászat

Azt szoktuk mondani, hogy ameddig nem ír ügyesen a gyerkőc addig reggel és este mindenképpen felnőtt (is) mossa meg a gyermek fogait 3 percig. Az nagyon jó ha a gyerkőc magának is szeretné megmosni, hiszen ebben a korban már egyre több dolgot szeretnek önállóan elvégezni, de ettől még át kell mosni újra. A fogkefe rágcsálást pedig nem szabad engedni, mert egy új fogkefe is 1-2 nap alatt használhatatlanná válhat emiatt. Ha pedig a rágcsálást megúszta, akkor se felejtsd el 2-3 havonta lecserélni újra, és lehetőleg a gyermek életkorának megfelelő, fluoridos fogkrémet válassz.

A leggyakrabban végzett kezelések

  • Sokan gondolják úgy, hogy a tejfogakat nem kell betömni, mert úgyis kiesnek. Azonban az a probléma a szuvas tejfogakkal, hogy olyan bacik szaporodnak el miattuk, amik később a maradó fogak épségét is veszélyeztetik. A fogváltódás időszakában 6-12 éves kor között (egyeseknél akár 5-14 éves kor között), amikor már maradó és még (szuvas)tejfogak is vannak a gyermek szájában ez könnyen vezethet a maradó fogak szuvasodásához. Ezért fontos, hogy ha van szuvas tejfoga a gyermeknek, akkor azt a maradó fogak kibújása előtt kezelni kell.
  • A barázdazárás egy szuper módszer arra, hogy az előtörő őrlőfogak mély barázdáit a fogak fúrása nélkül szépen tisztíthatóvá varázsoljuk. A legalkalmasabb időpont a maradó fog előtörését követő fél-egy év. Viszont csak abban az esetben tudjuk ezt elvégezni, ha a fog barazdája még teljesen ép, nincs kezdődő szuvasság. Ja, és ehhez még szuri sem kell! 😉
  • Egy kipottyanni készülő tejfog onnantól, hogy megmoccan akár hetekig is a helyén maradhat még. Ez valakit kevésbé, valakit viszont nagyon szokott zavarni. Nem azon az oldalon harap, evés közben összekoccan, megszúrja az ínyét. Általában egy kis varázslással, némi eper vagy málna ízű érzéstelenítő zselével és egy kis hideggel megtámogatva egy mozdulattal ki tudjuk venni. A végén pedig maximum öröm könnyek lesznek, és mehet is a párna alá… ✨
Gyermekfogászat

Gyermek fogszabályozásról rendelőnkben Dr. Vadász Anna fogszabályozó szakorvossal tudsz egyeztetni, illetve további információkat a FOGSZABÁLYOZÁS oldalunkon olvashatsz.

Ha szeretnél időpntot egyeztetni, vagy kérdésed lenne, keress minket alábbi elérhetőségeinken!

+36 70 584 8669 hello@riverdent.hu

Vélemények a River Dent gyermekfogászati kezeléseiről:

„Négy éves kislányomnak kerestem sürgősen fogorvosi ellátást, mivel az eddigi fogorvosa csak hetekkel később talált számára helyet. A doktornő, ismeretlenül, a fájdalmára való tekintettel másnapra szabadított fel helyet. A kezelésen nagyon türelmes volt, segítőkész, rendkívül jól kezelte a kislányomat, aki nem annyira akart együttműködni 😊 Többször kellett mennünk, a végére a kislányom fogait nagyon szépen rendbetette, aki azóta is szeretne újra menni, mert a végére annyira megszeretett oda járni 😊 Nagyon hálásak vagyunk a rendkívül gyors segítségért és nagyon elégedettek mind a szakértelemmel, mind a hozzáállással. Kiemelkedő hely, nagyon ajánlom!”

- Viktória, 2025
★★★★★
Google

„Nagyon megvagyunk elégedve a szolgáltatással! Kedves barátságos mindenki! Kisfiam alig várja a következő kezelést/fogtömést Ajálom mindenkinek szivből!”

- Judit, 2024
★★★★★
Google

„A fiam feltétlen bizalmát elnyerték és ez egy fogorvosnál nagyon fontos 😀 …”

- András, 2025
★★★★★
Google